2014. július 1.

Első

Drága Olvasóim, ide betévedő emberek!:) Meghoztam az első fejezetet, remélem tetszeni fog! Nem akarok rizsázni, és tovább húzni a szót, szóval gyors leszek. Eszméletlenül köszönöm a 10 rendszeres olvasót, az előző fejezethez pipákat, és a kommenteket! El sem tudjátok képzelni mennyire jól esik minden egyes szó, amit olvasok!  Jó olvasást, és ha elnyerte tetszéseteket iratkozzatok fel!:)xx

Millió puszi, Essie

Jelen

Szombat délután van. Rettegve várom a percet, amikor a csengő hangja kiszakít magányomból, jelezve, kezdetét veszi az este. Testem a fal mentén csúszik le a padlóra, kezembe temetve az arcomat próbálok nyugodt maradni, mindhiába. Tudom mi fog következni. Hevesen verő szívemnek nem tudok parancsolni, remegésemet nem tudom csillapítani. Rettegek. Odakint viharra áll az idő, az erős szél felébreszti bennem a nyugtalanságot. Akaratlanul kezdem hasonlítani az időjárást a lelki állapotomhoz. A faágak az ablakomnak csapódnak, összerezzenek minden apró hangra. Majd bekövetkezik az elkerülhetetlen. Az éles sípolás jelzi a vendég megérkezését. Mozdulataim gyengék, mintha bármelyik percben összeeshetnék. Lépteim bizonytalanok, a harsány nevetésre összeszorul a gyomrom, majd meglátom Őt.
- Hello Gyönyörűm – mosolyog rám negédesen, a kezében tartott virágot átadja nekem. Édesanyám mosolyogva nézi az idilli jelenetet, én azonban nem tudok boldog lenni.
- Köszönöm – suttogom, hangom félúton elhal, ahogy egy csók éri számat.
- Menjetek fiatalok, érezzétek jól magatokat – szól kedvesen anya, arcomra próbálok mosolyt erőltetni. – És nem kell sietni – kacsint ránk, legszívesebben felnyitnám a szemét, hogy vegye észre, mi zajlik körülötte. Hogy milyen emberrel küldi el a lányát.
- Tulajdonképpen ezt szerettem volna megbeszélni önnel Mrs Freese. Engedélyét szeretném kérni, hogy a lánya ma nálunk töltse az éjszakát. A szüleim otthon lesznek, és esküszöm, semmi hátsó szándékom nincsen – somolyog bájosan, anya összekulcsolva kezét maga előtt néz szemeibe. Kérlek ne mondd ki – gondolom szemeimet lehunyva, azonban arcáról kiderül a válasz.
- Hát persze Antony. A férjem is biztos beleegyezik ebbe – miért akar mindig apa helyett dönteni?
- Köszönöm asszonyom – csókol kezet búcsúzóul, míg én egy öleléssel köszönök el.
- Szia – motyogom, szemeimbe könny szökik, ahogy anya arcára nézek. Büszkén néz vissza rám, szemét teljesen elvakítja a burok, melyben él. Ahol a pénz beszél, a többi dolog mind másodlagos.
- Érezzétek jól magatokat – ismétli meg, mintha egy beakadt lemezt hallgatnék. Mindig, minden egyes este ezek a szavak hagyják el a száját. Majd az ajtó becsukódik, teljesen védtelenül hagyva a fiúval, akit bár sosem ismertem volna meg. Ahogy tekintete elkap, meghátrálok a sötét szemektől, melyekkel engem néz. Testével hirtelen szorít neki a falnak, kezével azonnal combomba markol.
- Ez a ruha eszméletlenül áll rajtad. Alig várom, hogy letéphessem rólad – mormolja a fülembe, szavait hitelesítve harap bele a fülembe. Mozdulatlanul állok a falnál még akkor is, mikor ellép tőlem, egyszerűen képtelen vagyok megszólalni, egy hangos sóhaj hagyja el a számat.
- Siess, nem érünk rá egész nap! – parancsol rám hanyagul, feszélyezve húzom lejjebb a szoknyámat, úgy érzem, túl sokat mutat. Lábaimmal bizonytalanul indulok el, az autóba ülve képtelen vagyok szembeszegülni Tonyval, csak tűrök. Nem magam miatt, sokkal inkább a családomért. Nem lehetek önző velük szemben, nem törődhetek csak magammal – próbálom ezzel nyugtatni magam, szemeimet lehunyva képzelek el egy másik életet, ami ennél sokkal szebb és jobb. Az időt nem érzékelem, elbóbiskolhattam út közben, hiszen a motor bőgése hirtelen megszűnik. Egy hatalmas házra pillantok, melyből hangos zene árad. Részeg fiatalok fetrengenek a verandán, ordibálások hangzanak a kert felől, amit minden bizonnyal éneklésnek neveznek. Egy házibuliba hozott – állapítom meg, szótlanul bámulom a házat, amíg barátom ki nem nyitja a kocsi ajtaját.
- Gyere, várnak – gyújtja felém a kezét, kikerülve egy-két embert masírozunk fel a lépcsőkön, kopogás nélkül nyitunk be a házba.
- Antony – hangzik fel azonnal a mellettem álló fiú neve. Szemeimmel kétségbeesetten kutatok valami után, ami talán menedéket nyújthat, miközben egy hatalmas társaság felé rángat kezeivel, ahonnan a nevét kiáltották.
- Rég láttalak haver – vigyorodik el Tony is, kezet fogva a fiúkkal üdvözlik egymást, míg próbálok bájosan mosolyogni és biccenteni az ismeretlen emberek felé, miközben bemutat nekik.
- Hogy vagy Cora? – kérdezi kedvesen Scott, akit az iskolából ismerek, ugyanis együtt járunk geometriára.
- Köszönöm, megvagyok – motyogom, kissé rosszul érzem magam, ahogyan Tony minden mozdulatomat árgus szemekkel lesi. Fél, hogy olyat mondok, ami nem tartozik másra. Scott bólint, majd teljesen felszínes témáról kezd velem beszélgetésbe, míg a többiek egy-egy kis pohárral a kezükben koccintanak.
- Te nem iszol? – bökök a többiek felé, akiktől kissé már eltávolodtunk, viszont Antony szemeit folyamatosan magamon érzem.
- Nem – rázza meg a fejét. – Én vezetek – lóbálja meg a magasban a kulcsokat, elmosolyodom, amikor ő is rám mosolyog, majd folytatja a beszélgetést. Az idő későre jár, amikor elmegyek tőle, a légkör alkoholtól bűzlik, úgy érzem, megfulladok, ha nem kapok friss levegőt. Egy jóideje egyedül ténfergek a házban fel-alá, képtelen vagyok bárhol is maradni, csendesen térképezem fel a házat, mely hatalmas, miközben mindenhol részeg fiatalok próbálnak a nyakamba csimpaszkodni egy kis támaszért. Elfintorodom, ahogy egy folyosóra érve csókolózó párokat pillantok meg, ahogy szinte már letépve a másik ruháját engedik szabadjára vágyaikat. Kikerülöm őket, elszégyellve hajtom le a fejem, kínosnak érzem a helyzetet, mígnem egy kéz ragadja meg a csuklómat. Ijedten nézek fel, Tony vigyorgó arcára összeszorul a gyomrom. Kéjsóvár tekintete végigmér tetőtől talpig, testemet egyre közelebb húzza magához.
- Jó helyen jársz bébi – kacsint rám, ajkaival sürgetően kapja el az enyémet, csípőjét meglöki, hogy biztos legyek a szándékában. Számat összeszorítva tiltakozom, mindhiába, ujjai felgyűrve ruhámat a fenekembe markolnak, teljesen ledöbbenek. – Csak szórakozunk egy kicsit – suttogja a fülembe, hirtelen beránt egy üres szobába, erejével nem tudok mit kezdeni. Egy sikítás hagyja el a számat, de azonnal meg is bánom, amikor tenyere arcomon csapódik, kezeimmel azonnal a sajgó bőrhöz kapok. Hatalma van felettem, és nem tudok mást tenni, mint tűrni, amint szinte letépi a ruhámat. Hajamat maga felé rántja, erősen harap bele az érzékeny felületbe a nyakamon, majd erősen szívni kezdi. Zokogásom erősödik, amikor keze ismét arcomon landol, majd az ágyra dobva felém kerekedik. Még utoljára hallom az öv kattanását, a cipzár lehúzódását, majd megszűnik létezni a külvilág, és rájövök, én sem vagyok különb a kinti lányoknál.

- Szajha! – köpi felém a szavakat egy órával később. Kezeim remegnek, végtagjaimat ólomsúlyúnak érzem, képtelen vagyok kivédeni az ütést, amivel engem illet. – Öltözz fel, indulunk! A kocsinál leszek. Ne várattass meg! – néz a szemembe, vigyorog, ahogy egy takaróval próbálom takarni meztelen testem előle. Reszketek, viszont ahogy kilép, egy kicsit megkönnyebbül a lelkem. Gondolataimat próbálom elterelni az elmúlt órákról, több-kevesebb sikerrel. Pedig már megszokhattad volna – szól gorombán egy hang, szavai viszont igazak. Nem ez volt az első alkalom, és nem is az utolsó. Egyáltalán egy lánynak ezen túl lehet valamikor lépnie? Fintorogva húzom magamra a ruhát, egyszerűen undorodom magamtól. Bármikor tükörbe nézek, őt látom. Sírásomat nem tudom visszafojtani. Az emlékeztetők, amelyek bőrömet tarkítják, sosem hagyják, hogy egy percre is elfelejtsem ki ő, és mit tett, mit tesz velem. Lábaim csak rakom egymás után, nem vagyok tudatomnál, hogy mit is teszek. Félek. Szó szerint félek, hogy hogyan tovább. Szavaihoz hűen a kocsijánál áll, miközben engem kémlel, ahogy felé haladok. Könnyeim megállás nélkül folynak még mindig arcomon, csendben zokogom, ahogy beszállok a koromfekete autóba. Próbálom összeszedni magam, de nem megy.
- Fejezd már be a szipogást! – szid le, tekintetem még jobban belefúrom karomba, szemeimet megtörlöm. Szólásra nyitja a száját, azonban mielőtt bármit is mondhatna, a telefon megcsörren a zsebében. Az orra alatt mormol valamit, majd a fogadás gombot megérintve köszön a vonalban lévő személynek. Feszülten fogja a kormányt, mindössze pár szó hagyja el a száját: Igen. Most? Rendben – majd bontja a hívást.
- Változott a terv. Hazaviszlek – szól élesen.
- Nem, az nem lehet – nem láthat meg így anyám. Ha a vártnál korábban hazamegyek, azt fogja hinni, hogy összevesztem vele, é-és engem fog hibáztatni.
- Parancsolsz? – emeli rám kék szemeit, melyben düh csillog. Nem tudom, hogy most rám mérges, vagy valami egészen más miatt, de hallgatok. – Én is így gondoltam – vigyorodik el, miközben nekem ezernyi terv fut át az agyamon. Megérkezésünk hamarabb jön el, mint vártam, és amint becsapom az ajtót, Tony már el is hajt. A házunkban a lámpák égnek. Egy valaki van, akitől jobban félek, mint Tony. Az édesanyám. Gondolkodás nélkül veszem az irányt a szomszéd házhoz. Csak ő adhat menedéket. A kopogásom visszhangzik a kihalt utcában, tekintetemmel idegesen pillantok a házunk felé, nem akarom, hogy bárki is meglásson. A zár kattan, kétségbeesett tekintetem komor arccal találkozik.
- Szükségem van rád.

4 megjegyzés:

  1. Uramisten, mennyire jó rész lett! Nagyon tetszett, hogy így letudat írni azokat a részleteket amiket te fontosnak tartottál. Már most izgatottan várom a következő részt, főleg, hogy így ért véget. Izgulok miatta rendesen, de tudom, hogy Tőled csak a legjobbra számíthatok.
    Puszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igazán aranyos vagy!:) próbálom a tőlem telhető legjobbat kihozni belőle, és szombaton hozom a következőt!:)xx

      Törlés
  2. szia :)
    Erre csak 1 szo letezik:Fantasztikusan csodalatos *-* na jo ez 2 :D
    Ez olyan izgalmas! :) Nagyon tetszik!
    Tudtam,hogy nem fogsz csalodast okozni,de ez 10000-szer felulmulta azt amit vartam! :)
    Nagyon jo lett!Szepen kiemelted a lenyeget :) es jo hosszu resz lett,meses *--*
    Nem akarsz irono lenni? :)
    en lennek az 1.remdszeres olvasod!
    Nah jo,nem huzom tovabb az agyad,az a lenyeg:
    most se csalodtam ;)
    Es csodas lett*--*
    Es iszonyatosan varom a kovetkezo reszt! :)
    Legyen mar Szombat ;)
    Puszi♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) oo eszméletlenül köszönöm, el sem hiszed milyen jó volt végigolvasni! Örülök, hogy ezt gondolod, hamarosan jön!:)xx

      Törlés