Drága egyetlen Olvasóim! Először is sajnálom, tegnapra ígértem meg a részt, viszont vendégek voltak nálunk, éjszaka pedig már nem volt lelkierőm befejezni/átolvasni, így reggelre csúszott át! Viszont annál nagyobb "izgalommal" töltöm fel ilyen hosszú kihagyás után:) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, és nem is akarom húzni tovább a szót!:) Mostantól remélem rendszeresen fogom tudni a részeket hozni, a sulinak vége, remélem mindenkinek sikerült túlélnie az évet, és sok-sok sikert könyvelhettetek el!:) Szó mi szó, mindenki élvezze ki a nyár mindegy egyes pillanatát, remélem hamarosan ismét "találkozunk"!:)
Köszönöm az előző fejezethez a pipákat, és a kedves érdeklődőket, kommentelőket! Fantasztikusak vagytok!xx
Jó olvasást, Cukik, legyetek jók!x
Millió puszi, Essie
Harry Styles
Kétségbeesetten rágom körmeimet, az autónak dőlve még mindig
remegek az aggodalomtól. A percek egyre jobban telnek, hirtelen ellököm magam a
járműtől, majd fel-alá kezdek járkálni, képtelen vagyok akár csak egy
pillanatra is nyugton maradni. Hiába int türelemre Chris, kezdem egyre jobban
elveszíteni a fejem, tűkön ülve várom, hogy végre megláthassam a fekete színű
autót, benne a csodálatos lánnyal, akit szeretek. Gondolataimat nem tudom egy
pillanatra sem szüneteltetni, mélyen szívom be az éltető oxigént, majd
hosszadalmasan fújom ki, próbálom magam kiegyensúlyozottá tenni, több-kevesebb
sikerrel. Nem szabad így látnia –
suttogja egy hang, melynek azonnal igazat adok. Mégis félek a viszontlátástól,
fogalmam sincsen, mire számítsak, egyszerűen minden olyan kiszámíthatatlan.
Gyűlölöm, ha nem tarthatom kezemben az irányítást, most pedig elvették Tőlem
ezt a kiváltságot, így tehetetlenül kell várnom a percet, amikor viszont
láthatom Őt.
– Megjöttek! – ránt
vissza a valóságba Chris mély, kimért hangja, melyre azonnal felkapom a fejem.
Tekintetemmel megtalálom a sötét színű járművet, mely közvetlen a mi autónk
után parkol le. Amint a motor leáll, a vezető oldali ajtó bizonytalanul nyílik
ki, a pulzusom felgyorsul, amikor realizálom, hogy a Jenna melletti hely üres.
Az idősebb nő bizonytalanul jön felénk, tekintetét először Chrisre, majd rám
vezeti, a másodpercek túl lassan telnek, a türelmem pedig a végét járja.
– Jenna? – kérdésemmel – mely leginkább egy felkiáltásnak
hat – próbálom sürgetni a megszólítottat, hangom túl durva, és a kevés beszéd
miatt rekedtebb a vártnál. Jenna összerezzen, szemeit szorosan lehunyja, majd
pillanatokkal később felnyitja, és felém nyújtja a slusszkulcsokat.
– Sosem láttam még ilyennek, nem tudok semmit mondani, hogy
mire számíts. Nem beszél velem, nagyon rossz állapotban van, Harry – nem várom
meg, hogy befejezze a mondatát, azonnal az autó felé indulok, nem akarok mást,
mint látni, és a karjaimban tartani a lányt, aki a világot jelenti számomra. –
A hátsó ülésen van! – kiált utánam, de addigra már elérem a célomat, a
sötétített üvegeken keresztül próbálom kivenni Cora gyönyörű alakját,
mindhiába. Magabiztosságom egy pillanat alatt illan el, remegő kezekkel nyitom
ki, majd zárom be az ajtót, miután beülök. A nem várt hangra összerezzen, de
nem néz felém, ezzel ellentétben én nem tudok mást nézni, csak Őt. Még mindig
az ingemet viseli, ami megmelengeti szívemet, és eszembe jut a tegnap este,
amikor még minden a lehető legjobb volt. Haja csapzott, arca fátyolos, teste
néha-néha összerándul, miközben reménytelenül próbál a kinti környezetre
koncentrálni, mintha itt sem lennék. Keze lomhán hever mellette, és én kapva
kapok a lehetőségen. Ujjaimmal az övéi után nyúlok, és amikor nem húzza el,
közelebb megyek hozzá. Egy halk szipogás töri meg a csendet, testével elfordul
Tőlem, kezemet elereszti, de nem hagyom, hogy kizárjon. Hátát mellkasomhoz
húzom, arcomat nyaka hajlatába temetem, és apró csókot nyomok ruhával fedett
bőrére. Kezeimet előre nyújtom, és míg az egyikkel derekát fogom át, a másikkal
az övéért nyúlok, ujjaimat összefűzöm velük.
– Kérlek, beszélj velem – suttogom, fején aprót ráz, de
orommal gyengéden megbököm nyakát, ezzel is beszédre ösztönözve.
– Nincs mit mondanom – hangja megtört, kezemre egy kósza
könnycsepp esik, orommal mélyen szívom be a levegőt.
– Tudod, hogy beszélnünk kell erről – motyogom, kicsit
mozgolódok, próbálok az arcára rálátást nyerni, hiába. Ujjaimmal megcirógatom
tenyerét, és most, hogy itt van velem, teljesen megnyugszom. Türelmesen várom a
választ, hiszen az idegességem abban a pillanatban elmúlt, ahogy megláttam Őt,
az ezernyi rossz gondolat, amit a hiánya ébresztett bennem, azonnal elillant.
Mozgolódik, miközben én még szorosabban tartom, egyszerűen nem akarom
elengedni, hiszen félek, ha megteszem, már többé nem jön vissza hozzám. De
amint tudatosul bennem, hogy nem megy el, lazítok fogásomon, és hagyom, hogy
kénye kedve szerint helyezkedjen el, ahogyan neki a legkényelmesebb. Lábait
átteszi az enyémeken, az ölembe ül, miközben kezeivel gyengéden átöleli a nyakamat.
Arcát egy pillanatra az arcomhoz szorítja, majd a vállamra ejti fejét, mielőtt
halkan beszélni kezdene.
– Össze vagyok zavarodva, időre van szükségem. Nem tudom,
mit gondoljak. A-a… – hangja megtörik, arcán könnyek folynak le, melyek végül a
pólóra cseppennek, amit Chris adott kölcsön. – Minden annyira gyorsan történt,
Harry – mondja ki végül, de az előző mondatát nem fejezi be.
– Csak mondd el, mire gondolsz. Segíteni szeretnék, és ahhoz
az kell, hogy beszélj velem – mormolom, szemeimmel próbálom megteremteni a
kontaktust, reménytelenül. Nem néz rám.
– Minden olyan tökéletes volt – suttogja, hangja gyengéd,
lassan, kimérten formázza meg a szavakat, melyeket kiejt a száján. Egy-egy
pillanatra megáll a beszéde közben, azonban ahogy összeszedi a gondolatait,
folytatja. – Aztán hirtelen mindennek vége lett. Amikor megláttam apánál a
fegyvert, nem is tudom, mit gondoltam. Teljesen lefagytam, és csak akkor fogtam
fel a dolgokat, amikor már Rád célzott. Én nem tudom, Hazz… - pityergése
felerősödik, halkan zokog, válla megrázkódik ölelésemben, emiatt még
szorosabban tartom. – Képes lettem volna feláldozni magam, érted. Abban a
pillanatban, amikor meghallottam a lövést, lehunytam a szemem, és csak arra
tudtam gondolni, hogy nem érdekel, hogy ki, csak ne Te legyél, akit eltalált a
golyó – a hideg végigfutkosott testemen, ujjaimmal sötét hajába túrtam,
miközben vártam, hogy folytassa. – És amikor megláttam apát holtan, egy
részem boldog volt, hogy Te jól vagy. Emiatt pedig olyan nagy bűntudatot érzek.
Nem normális dolog ennyire szeretni valakit – könnyes szemeivel Rám néz,
mielőtt szorosan lehunyja azokat. – A filmekben, ha ilyen esetek történnek, a
halál pillanatában a szereplőknek eszükbe jutnak az emlékek, amik az áldozathoz
kapcsolódtak. De nekem nincsenek hozzá kapcsolódó emlékeim. Teljes szívemből
szeretem a családomat, de annyira sokat gondolkodtam. Apához egyetlen egy emlék
sem kapcsolódik, anyához szinte csak rosszak. Olyan eltorzult ez az egész –
motyogja, szavait – noha kicsit zavarosak – próbálom értelmezni, de egyetlen
dolog kelti fel leginkább az érdeklődésemet. Szeret engem. Tisztában vagyok vele, hogy nem egyszer elmondta már,
de nem győzöm elégszer hallani Tőle. Önző
vagy –suttogja egy goromba hang, melyet mindenáron el akarok nyomni.
– Mindent meg fogunk együtt oldani, kérlek, bízz bennem,
Cica – suttogom, míg ő bizonytalanul bólint, ezalatt észreveszem, hogy könnyei
arcára száradtak.
– Hazz, mindenről tudni szeretnék – noha nem mondja ki,
tudom, mire gondol. Bólintok, hiszen egyelőre mindössze ez az, amit tehetek.
Tudom, hogy nem kerülhetjük el azt a beszélgetést, amire már régóta készülök,
de úgy éreztem, talán még van egy kis időm. De látva várakozó tekintetét,
kisebb aggodalom lesz úrrá rajta. Először
apával kellett volna beszélnem.
– Most azonnal? – teszem fel életem legbutább kérdését,
ezzel is késleltetve a dolgokat, és remélve, hogy meggondolja magát, de
ehelyett csak zavartan bólint. Eljött a
nem várt pillanat, és már nincs visszaút.
Cora Freese
Ujjai a hajam végével játszadoznak, miközben a szavak bizonytalanul
hagyják el száját. Ajkaimat összepréselve hallgatom, és egyszerűen nem tudom
felfogni, hogyan történhetett mindez, és én hogy nem vettem észre. Naiv, buta kislány. Időbe telik, mire
mindent felfogok, bármilyen kérdés merül fel bennem, Harry türelmesen válaszol.
A zavarodottság, a megkönnyebbülés, a gyász, a félelem és a remény veszi át
felettem az irányítást. Össze vagyok zavarodva, mert tizenhét évet éltem
hazugságban, és hirtelen ért utol a zord valóság, melyet még mindig nem tudok
teljesen felfogni, megérteni. Megkönnyebbültem, hiszen az egyetlen ember, aki
minden boldogságot megadott nekem, megmenekült, itt van velem, és engem ölel.
Ezzel ellentétben a gyász keserűsége mardos legbelül: lehetséges, hogy nem kéne
hinnem az engem ölelő fiúnak, mégsem tudok másképp tenni, az iránta érzett
szerelem befolyásoltsága alá kerültem, és nem tudok szabadulni. Mégis, bármi
volt a férfi, aki reggel hirtelen megjelent, ő akkor is az édesapám volt. Tizenhét
évig megpróbált mindent megadni nekem, amire csak szükségem volt, noha a
legfontosabb dolgot nem tudta átadni: a szeretetét. Szomorúság tölt el, ahogy
belegondolok, egyetlen ember van, aki feltétel nélkül szeretett, és éreztette
is velem a nap minden percében: az én
gyönyörű zöldszemű hercegem. És pontosan ettől félek: az édesanyám
haragjától, mellyel Harryt fogja súlytani. Félek, hogy egy végzetes dolog fog
történni, ami elválaszt minket egymástól, és ami miatt nem fogok tudni tovább
élni. De a végsőkig reménykedek, hogy együtt túl fogjuk élni ezt a sorstalan játékot, melybe belekerültünk.
Hiszem, hogy a legnehezebb akadállyal is szembe tudunk szállni, hiszem, hogy a
szerelmünk erősebb mindennél. Mindennél.
Kedves Essie!
VálaszTörlésNagyon jó rész lett. Semmi baj hogy egy kicsit késett a rész mert megérte rá várni. Remélem azért most már próbálsz kicsit hamarabb részeket hozni.
Nagyon aranyosak voltak együtt. Egyszerűen imádom a Harry Cora párost. nagyon édesek...alig várom hogy jöjjön az új rész!
Ezer meg ezer ölelés Kira!
Kedves Kíra!
TörlésKöszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok velem!:) Most a hét eleje nagyon gyorsan eltelt, de holnap este nekiülök az új résznek, és ha minden jól megy, csütörtökön szeretném hozni!:)xx
Csodálatod vagy a blog is az rész is Harry is! :D már egyszerűen nem tudok mit mondani komolyan.... Szuper volt :* hihetetlenül jol áttudod adni az érzéseket benne! Csak igy tovább <3
VálaszTörlésKöszönöm, szerintem pedig Te vagy csodálatos (és az összes többi olvasó)!:) Örülök, hogy így gondolod!xxx
TörlésDrága Essie!
VálaszTörlésCsak egy kérdésem lenne, lesz folytatása a blognak? Remélem, hogy igen mert ez az egyik legjobb blog és örülnék, ha tovább írnád Harry és Cora történetét.
Puszil Kira!
Drága Kira!
TörlésSajnos mostanság összejöttek a dolgok, de a történet teljes egészében meg van tervezve, így amint lesz egy kicsit több időm/energiám, mindenképpen folytatni fogom:) a következő rész fele készen van, remélem minél hamarabb fel tudom tenni:) szóval a kérdésedre a válaszom, igen, mindenképpen lesz folytatás!:)
Ezer ölelés, Essie