2015. június 14.

Huszadik

Drága egyetlen Olvasóim! Először is sajnálom, tegnapra ígértem meg a részt, viszont vendégek voltak nálunk, éjszaka pedig már nem volt lelkierőm befejezni/átolvasni, így reggelre csúszott át! Viszont annál nagyobb "izgalommal" töltöm fel ilyen hosszú kihagyás után:) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, és nem is akarom húzni tovább a szót!:) Mostantól remélem rendszeresen fogom tudni a részeket hozni, a sulinak vége, remélem mindenkinek sikerült túlélnie az évet, és sok-sok sikert könyvelhettetek el!:) Szó mi szó, mindenki élvezze ki a nyár mindegy egyes pillanatát, remélem hamarosan ismét "találkozunk"!:)
Köszönöm az előző fejezethez a pipákat, és a kedves érdeklődőket, kommentelőket! Fantasztikusak vagytok!xx
Jó olvasást, Cukik, legyetek jók!x

Millió puszi, Essie

Harry Styles

Kétségbeesetten rágom körmeimet, az autónak dőlve még mindig remegek az aggodalomtól. A percek egyre jobban telnek, hirtelen ellököm magam a járműtől, majd fel-alá kezdek járkálni, képtelen vagyok akár csak egy pillanatra is nyugton maradni. Hiába int türelemre Chris, kezdem egyre jobban elveszíteni a fejem, tűkön ülve várom, hogy végre megláthassam a fekete színű autót, benne a csodálatos lánnyal, akit szeretek. Gondolataimat nem tudom egy pillanatra sem szüneteltetni, mélyen szívom be az éltető oxigént, majd hosszadalmasan fújom ki, próbálom magam kiegyensúlyozottá tenni, több-kevesebb sikerrel. Nem szabad így látnia – suttogja egy hang, melynek azonnal igazat adok. Mégis félek a viszontlátástól, fogalmam sincsen, mire számítsak, egyszerűen minden olyan kiszámíthatatlan. Gyűlölöm, ha nem tarthatom kezemben az irányítást, most pedig elvették Tőlem ezt a kiváltságot, így tehetetlenül kell várnom a percet, amikor viszont láthatom Őt.
 – Megjöttek! – ránt vissza a valóságba Chris mély, kimért hangja, melyre azonnal felkapom a fejem. Tekintetemmel megtalálom a sötét színű járművet, mely közvetlen a mi autónk után parkol le. Amint a motor leáll, a vezető oldali ajtó bizonytalanul nyílik ki, a pulzusom felgyorsul, amikor realizálom, hogy a Jenna melletti hely üres. Az idősebb nő bizonytalanul jön felénk, tekintetét először Chrisre, majd rám vezeti, a másodpercek túl lassan telnek, a türelmem pedig a végét járja.
– Jenna? – kérdésemmel – mely leginkább egy felkiáltásnak hat – próbálom sürgetni a megszólítottat, hangom túl durva, és a kevés beszéd miatt rekedtebb a vártnál. Jenna összerezzen, szemeit szorosan lehunyja, majd pillanatokkal később felnyitja, és felém nyújtja a slusszkulcsokat.
– Sosem láttam még ilyennek, nem tudok semmit mondani, hogy mire számíts. Nem beszél velem, nagyon rossz állapotban van, Harry – nem várom meg, hogy befejezze a mondatát, azonnal az autó felé indulok, nem akarok mást, mint látni, és a karjaimban tartani a lányt, aki a világot jelenti számomra. – A hátsó ülésen van! – kiált utánam, de addigra már elérem a célomat, a sötétített üvegeken keresztül próbálom kivenni Cora gyönyörű alakját, mindhiába. Magabiztosságom egy pillanat alatt illan el, remegő kezekkel nyitom ki, majd zárom be az ajtót, miután beülök. A nem várt hangra összerezzen, de nem néz felém, ezzel ellentétben én nem tudok mást nézni, csak Őt. Még mindig az ingemet viseli, ami megmelengeti szívemet, és eszembe jut a tegnap este, amikor még minden a lehető legjobb volt. Haja csapzott, arca fátyolos, teste néha-néha összerándul, miközben reménytelenül próbál a kinti környezetre koncentrálni, mintha itt sem lennék. Keze lomhán hever mellette, és én kapva kapok a lehetőségen. Ujjaimmal az övéi után nyúlok, és amikor nem húzza el, közelebb megyek hozzá. Egy halk szipogás töri meg a csendet, testével elfordul Tőlem, kezemet elereszti, de nem hagyom, hogy kizárjon. Hátát mellkasomhoz húzom, arcomat nyaka hajlatába temetem, és apró csókot nyomok ruhával fedett bőrére. Kezeimet előre nyújtom, és míg az egyikkel derekát fogom át, a másikkal az övéért nyúlok, ujjaimat összefűzöm velük.
– Kérlek, beszélj velem – suttogom, fején aprót ráz, de orommal gyengéden megbököm nyakát, ezzel is beszédre ösztönözve.
– Nincs mit mondanom – hangja megtört, kezemre egy kósza könnycsepp esik, orommal mélyen szívom be a levegőt.
– Tudod, hogy beszélnünk kell erről – motyogom, kicsit mozgolódok, próbálok az arcára rálátást nyerni, hiába. Ujjaimmal megcirógatom tenyerét, és most, hogy itt van velem, teljesen megnyugszom. Türelmesen várom a választ, hiszen az idegességem abban a pillanatban elmúlt, ahogy megláttam Őt, az ezernyi rossz gondolat, amit a hiánya ébresztett bennem, azonnal elillant. Mozgolódik, miközben én még szorosabban tartom, egyszerűen nem akarom elengedni, hiszen félek, ha megteszem, már többé nem jön vissza hozzám. De amint tudatosul bennem, hogy nem megy el, lazítok fogásomon, és hagyom, hogy kénye kedve szerint helyezkedjen el, ahogyan neki a legkényelmesebb. Lábait átteszi az enyémeken, az ölembe ül, miközben kezeivel gyengéden átöleli a nyakamat. Arcát egy pillanatra az arcomhoz szorítja, majd a vállamra ejti fejét, mielőtt halkan beszélni kezdene.
– Össze vagyok zavarodva, időre van szükségem. Nem tudom, mit gondoljak. A-a… – hangja megtörik, arcán könnyek folynak le, melyek végül a pólóra cseppennek, amit Chris adott kölcsön. – Minden annyira gyorsan történt, Harry – mondja ki végül, de az előző mondatát nem fejezi be.
– Csak mondd el, mire gondolsz. Segíteni szeretnék, és ahhoz az kell, hogy beszélj velem – mormolom, szemeimmel próbálom megteremteni a kontaktust, reménytelenül. Nem néz rám.
– Minden olyan tökéletes volt – suttogja, hangja gyengéd, lassan, kimérten formázza meg a szavakat, melyeket kiejt a száján. Egy-egy pillanatra megáll a beszéde közben, azonban ahogy összeszedi a gondolatait, folytatja. – Aztán hirtelen mindennek vége lett. Amikor megláttam apánál a fegyvert, nem is tudom, mit gondoltam. Teljesen lefagytam, és csak akkor fogtam fel a dolgokat, amikor már Rád célzott. Én nem tudom, Hazz… - pityergése felerősödik, halkan zokog, válla megrázkódik ölelésemben, emiatt még szorosabban tartom. – Képes lettem volna feláldozni magam, érted. Abban a pillanatban, amikor meghallottam a lövést, lehunytam a szemem, és csak arra tudtam gondolni, hogy nem érdekel, hogy ki, csak ne Te legyél, akit eltalált a golyó – a hideg végigfutkosott testemen, ujjaimmal sötét hajába túrtam, miközben vártam, hogy folytassa. – És amikor megláttam apát holtan, egy részem boldog volt, hogy Te jól vagy. Emiatt pedig olyan nagy bűntudatot érzek. Nem normális dolog ennyire szeretni valakit – könnyes szemeivel Rám néz, mielőtt szorosan lehunyja azokat. – A filmekben, ha ilyen esetek történnek, a halál pillanatában a szereplőknek eszükbe jutnak az emlékek, amik az áldozathoz kapcsolódtak. De nekem nincsenek hozzá kapcsolódó emlékeim. Teljes szívemből szeretem a családomat, de annyira sokat gondolkodtam. Apához egyetlen egy emlék sem kapcsolódik, anyához szinte csak rosszak. Olyan eltorzult ez az egész – motyogja, szavait – noha kicsit zavarosak – próbálom értelmezni, de egyetlen dolog kelti fel leginkább az érdeklődésemet. Szeret engem. Tisztában vagyok vele, hogy nem egyszer elmondta már, de nem győzöm elégszer hallani Tőle. Önző vagy –suttogja egy goromba hang, melyet mindenáron el akarok nyomni.
– Mindent meg fogunk együtt oldani, kérlek, bízz bennem, Cica – suttogom, míg ő bizonytalanul bólint, ezalatt észreveszem, hogy könnyei arcára száradtak.
– Hazz, mindenről tudni szeretnék – noha nem mondja ki, tudom, mire gondol. Bólintok, hiszen egyelőre mindössze ez az, amit tehetek. Tudom, hogy nem kerülhetjük el azt a beszélgetést, amire már régóta készülök, de úgy éreztem, talán még van egy kis időm. De látva várakozó tekintetét, kisebb aggodalom lesz úrrá rajta. Először apával kellett volna beszélnem.
– Most azonnal? – teszem fel életem legbutább kérdését, ezzel is késleltetve a dolgokat, és remélve, hogy meggondolja magát, de ehelyett csak zavartan bólint. Eljött a nem várt pillanat, és már nincs visszaút.

Cora Freese

Ujjai a hajam végével játszadoznak, miközben a szavak bizonytalanul hagyják el száját. Ajkaimat összepréselve hallgatom, és egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan történhetett mindez, és én hogy nem vettem észre. Naiv, buta kislány. Időbe telik, mire mindent felfogok, bármilyen kérdés merül fel bennem, Harry türelmesen válaszol. A zavarodottság, a megkönnyebbülés, a gyász, a félelem és a remény veszi át felettem az irányítást. Össze vagyok zavarodva, mert tizenhét évet éltem hazugságban, és hirtelen ért utol a zord valóság, melyet még mindig nem tudok teljesen felfogni, megérteni. Megkönnyebbültem, hiszen az egyetlen ember, aki minden boldogságot megadott nekem, megmenekült, itt van velem, és engem ölel. Ezzel ellentétben a gyász keserűsége mardos legbelül: lehetséges, hogy nem kéne hinnem az engem ölelő fiúnak, mégsem tudok másképp tenni, az iránta érzett szerelem befolyásoltsága alá kerültem, és nem tudok szabadulni. Mégis, bármi volt a férfi, aki reggel hirtelen megjelent, ő akkor is az édesapám volt. Tizenhét évig megpróbált mindent megadni nekem, amire csak szükségem volt, noha a legfontosabb dolgot nem tudta átadni: a szeretetét. Szomorúság tölt el, ahogy belegondolok, egyetlen ember van, aki feltétel nélkül szeretett, és éreztette is velem a nap minden percében: az én gyönyörű zöldszemű hercegem. És pontosan ettől félek: az édesanyám haragjától, mellyel Harryt fogja súlytani. Félek, hogy egy végzetes dolog fog történni, ami elválaszt minket egymástól, és ami miatt nem fogok tudni tovább élni. De a végsőkig reménykedek, hogy együtt túl fogjuk élni ezt a sorstalan játékot, melybe belekerültünk. Hiszem, hogy a legnehezebb akadállyal is szembe tudunk szállni, hiszem, hogy a szerelmünk erősebb mindennél. Mindennél.

6 megjegyzés:

  1. Kedves Essie!
    Nagyon jó rész lett. Semmi baj hogy egy kicsit késett a rész mert megérte rá várni. Remélem azért most már próbálsz kicsit hamarabb részeket hozni.
    Nagyon aranyosak voltak együtt. Egyszerűen imádom a Harry Cora párost. nagyon édesek...alig várom hogy jöjjön az új rész!
    Ezer meg ezer ölelés Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kíra!
      Köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok velem!:) Most a hét eleje nagyon gyorsan eltelt, de holnap este nekiülök az új résznek, és ha minden jól megy, csütörtökön szeretném hozni!:)xx

      Törlés
  2. Csodálatod vagy a blog is az rész is Harry is! :D már egyszerűen nem tudok mit mondani komolyan.... Szuper volt :* hihetetlenül jol áttudod adni az érzéseket benne! Csak igy tovább <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, szerintem pedig Te vagy csodálatos (és az összes többi olvasó)!:) Örülök, hogy így gondolod!xxx

      Törlés
  3. Drága Essie!

    Csak egy kérdésem lenne, lesz folytatása a blognak? Remélem, hogy igen mert ez az egyik legjobb blog és örülnék, ha tovább írnád Harry és Cora történetét.

    Puszil Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kira!

      Sajnos mostanság összejöttek a dolgok, de a történet teljes egészében meg van tervezve, így amint lesz egy kicsit több időm/energiám, mindenképpen folytatni fogom:) a következő rész fele készen van, remélem minél hamarabb fel tudom tenni:) szóval a kérdésedre a válaszom, igen, mindenképpen lesz folytatás!:)

      Ezer ölelés, Essie

      Törlés